A beszédtempó pedagógiai vonatkozásai

Bóna Judit

A tanulmány a beszédtempó és az artikulációs tempó, illetve a beszédfeldolgozás összefüggéseit tárgyalja. Bemutatja, hogy milyen tényezők befolyásolják a beszédtempó alakulását, és milyen értékek jellemzik a mai magyar köznyelvi beszédtempót. Külön kiemeli az életkori sajátosságokat, a gyermekek beszédprodukciójának a sebességét, illetve a tempóváltozásoknak a gyermekek beszédfeldolgozására gyakorolt hatását. A tanulmány tárgyalja a tempó szándékos megváltoztatásának nehézségeit, majd áttekintést ad a különböző tempóértékek hatásáról a beszédészlelésre, a mondatértésre és a szövegértésre. A tanulmány a beszédtempónak a pedagógiai munkában betöltött szerepét is elemzi.

A beszédtempó és jelentősége

A sikeres tanulás alapfeltétele a pontos szövegértés. Reprezentatív országos és nemzetközi felmérések azonban azt mutatják, hogy életkortól függetlenül a magyar lakosság egynegyedének komoly problémái vannak a szövegértéssel (pl. OM-, OKÉV-, PISA-vizsgálatok [Vári 2003]). Ezek a felmérések ugyan az olvasott szövegek feldolgozását vizsgálják, de egyben utalnak a beszédfeldolgozási nehézségekre is. Az olvasási, szövegértési működéseket ugyanis nagyban meghatározzák a beszédfeldolgozási folyamatok: a hallás, a beszédészlelés (hangok, hangsorok azonosítása), a beszédmegértés és az értelmezés (Adamikné 2006; Csépe 2006; Imre 2006).

Az olvasás folyamatában az írott szó betűinek, majd magának a szónak a felismerését a szavak jelentésének előhívása és a beszédkimeneti lexikon aktiválódása követi. Ez tárolja a szavak kiejtett formáját, végső lépésként pedig megtörténik a fonémaszint aktiválódása is (Eysenck-Keane 2003). Az olvasás elsajátításában meghatározó a nyelvi tudatosság, amelynek során a legfontosabb a fonématudat kialakulása. Adamikné meghatározása szerint „a nyelvi tudatosság olyan intuitív analizáló képesség, melynek segítségével megfigyeljük beszédünket, alkotórészeire bontjuk. [...] Előfeltétele az olvasás-írás megtanulásának, de az olvasás és írás tanulása közben tovább fejlődik, és magasabb szintre kerül. Tökéletes minősége tehát következménye az olvasás és az írás megtanulásának" (2006: 153).

Imre (2006) a GMP-diagnosztika kilenc altesztjének segítségével elemezte, hogy az egyes beszédészlelési és beszédmegértési részfolyamatok (akusztikai, fonetikai, fonológiai észlelés, szeriális és transzformációs észlelés, beszédhang-differenciálás, mondatértés és hallás utáni szövegértés) milyen összefüggésben állnak az olvasási nehézséggel. Az eredményei azt mutatták, hogy a vizsgált 150 olvasási nehézséggel küzdő gyermek mindegyikének esetében találhatók beszédfeldolgozási zavarra utaló jelek. A gyermekek mind a kilenc résztesztben elmaradást mutattak az életkorukban elvárt értékekhez képest, a legnagyobb elmaradás a fonológiai és a szeriális észlelésben jelentkezett.

A beszédfeldolgozási folyamatok helyes működését nagyban befolyásolja a beszélő személy produkciója, amelynek a beszédmegértésben szerepet játszó számos fonetikai tényezője (az artikuláció pontossága, az intonáció, a [szótag]hangsúly, a szógyakoriság, a hangerősség és az aktuális beszédhelyzet) mellett kiemelkedő fontosságú eleme a beszédtempó. Hiszen a gyors tempó nemcsak az időzítést érinti, hanem a szavak szintjén, a fonológiai és az artikulációs szinten is hat a beszédfolyamatokra (pl. lazítási folyamatok, speciális allofónok, a koartikulációs folyamatok megváltozása), és ezáltal hatással van a szemantikai, grammatikai feldolgozásra is.

A beszéddel kapcsolatosan kétféle tempóértéket szokás megkülönböztetni: a beszédtempót és az artikulációs tempót. Az előbbi a teljes beszéd sebességét jellemzi, azaz az időegység alatt elhangzó beszédjelek (hangok, szótagok, szavak) számát, ekkor a beszédidőbe a szünetek időtartamát is beleszámítjuk. Az utóbbi a beszédjelek képzésének a sebességét mutatja meg, azaz az időegység alatt képzett hangok, szótagok, szavak számát a szünetidő nélkül (Gósy 2004). A beszédtempót és az artikulációs tempót a kísérleti helyzettől függően többféle tempóindexszel jellemezhetjük. A magyarra vonatkozóan általában hang/s-ban szokás megadni a tempóértékeket (Gósy 2004; Markó 2005), de olvashatunk szó/percben, szótag/másodpercben (Gósy 2004), sőt a beszédprodukció minőségétől vagy a beszélő esetleges beszédhibájától függően fonéma/másodpercben (Hoffmann 2000) megadott értékekről is.

A köznyelvi beszédtempó ma

A beszéd sebessége elsősorban az artikulációs tempótól, a szünetek számától és tartamától függ, de számos tényező befolyásolja mind produkciós, mind percepciós szempontból.

Produkciós szempontból a beszédtempó jellemző az egyénre: alakulását befolyásolja az életkor, a személyiség, a pszichés és a fizikai állapot, a szociológiai háttér, a beszédstílus, az egyénre jellemző hezitációk és nyújtások, a beszédtéma, a beszédhelyzet stb. Subosits (1990) a beszédtempót alakító tényezőket két csoportra osztja: belső és külső tényezőkre. A belső tényezők a genetikai meghatározottságot (a genotípust) és a beszélőnek csak önmagára jellemző pszichofiziológiai adottságait (a fenotípust), vagyis tulajdonképpen az egyéni sajátosságokat jelentik; míg a külső tényezők a szöveg, a beszédanyag tartalmi összefüggését, az érzelmi vonatkozásokat, illetve a beszédhelyzetet foglalják magukban.

A beszédtempó biológiai meghatározottságát egy rövid szöveg természetes és lehető leggyorsabb felolvastatásával vizsgálták (Tsao-Weismer 1997). A kísérlet legfontosabb eredményei azt mutatják, hogy a beszélők képesek beszédük jelentős mértékű felgyorsítására (szignifikáns összefüggés van a természetes szokásos és a maximális beszédtempóértékek között). Szignifikáns különbség van a lassú és a gyorsbeszélők maximális beszédsebessége között is, illetve nagyjából hasonló az eltérés a természetes és a maximális beszédsebesség között mind a lassú, mind a gyorsbeszélők esetén.

A beszédtempó alakulását erőteljesen befolyásolja a szülői, a pedagógusi és az egyéb környezeti minta is. Egy angol nyelven végzett kísérletben hat anyát és ép beszédű gyermekét vizsgálták különböző szituációkban. A beszélgetések felében az anyákat arra kérték, lassítsanak beszédtempójukon; ennek hatására a hat gyermekből öt szintén lelassította saját beszédprodukcióját (Guitar-Marchinkoski 2001).

Az életkor előrehaladtával a beszédtempó is változik. A gyermekek az anyanyelv-elsajátítás kezdetén még igen lassan artikulálnak, ez összefüggésben áll egyrészt a motoros mozgások ügyetlenségével, másrészt a kognitív folyamatok fejlődésével, illetve a memória működésével is. Angol anyanyelvű gyermekekkel végzett kísérletek igazolták, hogy a munkamemória teljesítménye és a beszédsebesség összefüggésben állnak egymással. Az idősebb gyermekek beszédtempóját pozitívan befolyásolja a munkamemória tárolókapacitásának növekedése, illetve a hosszú távú memória jobb működése is (Henry 1994). A magyar anyanyelvű 4 és 14 éves gyermekek beszédprodukciójának vizsgálata (Laczkó 1991) azt mutatta, hogy a négyéves gyermekek viszonylag lassan artikulálnak (az artikulációs tempójuk átlagosan 9,4 hang/s; beszédtempójuk 6,4 hang/s); míg a tizenévesek artikulációs tempója meglehetősen gyors, még a fiatal felnőttekéhez képest is (az artikulációs tempójuk átlagosan 15,6 hang/s; a beszédtempójuk 10 hang/s).
A közepes beszédtempójú felnőttek átlagos artikulációs tempója 12,5-14,0 hang/s; de ebben az életkorban is nagy egyéni különbségek fordulnak elő. Saját vizsgálatainkban mértünk olyan adatokat átlagos tempójúnak ítélt beszélőknél, amelyek meghaladják a köznyelvi átlagos tempóértéket, sőt egy lassú beszédűnek ítélt személy artikulációs tempójára 14,0 hang/s-ot kaptunk. Az ő beszédprodukciója azért kelt lassú benyomást, mert beszédében az átlagosnál jóval több szünetet tart (Bóna 2007b). Az idős emberek beszédtempóját hallásállapotuk éppúgy befolyásolja, mint a szervezet általános elhasználódása következtében lelassuló artikulációs működések. Az időskorra jellemző átlagos artikulációs tempó 10,0 hang/s (Gósy 1997a). Rádiófelvételek segítségével összevetették két színész, Páger Antal és Dajka Margit fiatal- és időskori hangját (Balázs 1993). Páger Antal idős korára 3,7 hanggal, míg Dajka Margit 2 hanggal ejtett kevesebbet másodpercenként, ez átlagosan mintegy 40, illetve 17 szó különbséget jelentett percenként. Változott a szünettartás alakulása is: Páger idős korában nyolcszor, Dajka ötször annyi szünetet tartott, mint fiatalon. A megakadásjelenségek gyakorisága és a megakadástípusok előfordulása is változik a különböző életkorokban. A kutatások szerint az idősek tartják a legtöbb néma szünetet, míg a gyermekek szignifikánsan több megakadást produkálnak a felnőttekhez és az idősekhez képest (Menyhárt 2003). A bizonytalanságra utaló megakadások közül a gyermekek beszédében a hezitálás 6 éves korban kezd előfordulni, döntően azonban még ekkor is ismétlések fordulnak elő.

A beszédtempót befolyásoló tényezők között megjelenik a beszélő neme is, hiszen a hétköznapi előítéletek szerint a nők gyorsabban beszélnek, mint a férfiak. A magyarra vonatkozóan Gocsál (2001) vizsgálatai azonban azt mutatják, hogy a férfiak és nők között nincs szignifikáns különbség sem a beszédtempó, sem az artikulációs tempó vonatkozásában; a tempóértékeket tekintve a nők egységesebb csoportot alkotnak. A szünettartás tekintetében azonban kimutatható az eltérés a nemek között, Gocsál adatai szerint a nők szignifikánsan kevesebb szünetet tartanak, mint a férfiak.

Az utóbbi évtizedekben számos kutatás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a beszédtempó korszakonként gyorsabbá válik (vö. Kassai 1993). Ezek a tanulmányok számtalan kérdést vetnek fel, mivel az adatközlők kiválasztása nagymértékben befolyásolja a mérési adatokat. Ezeknek a kísérleteknek az eredményei - még ha sok ember beszédén alapszanak is - nem jellemezhetik egy nép beszédtempóját, hiszen a beszédtempót számtalan tényező befolyásolja, és nagyok az egyéni különbségek is. Napjainkban éppúgy találkozhatunk olyan lassan artikuláló személyekkel, mint az ötven évvel ezelőtti felvételeken. Ugyanakkor a szülők, nagyszülők, pedagógusok gyakran panaszkodnak arról, hogy a beszéd felgyorsult, különösen a kamaszok és a fiatal felnőttek olyan gyorsan beszélnek, hogy szinte alig érteni őket. A médiában szintén divattá vált a gyors beszéd, és ez egyre nehezebbé teszi különösen a gyermekek, valamint az idősebb nézők és hallgatók számára a beszédfeldolgozást.

A Kossuth rádió és egy kereskedelmi rádió műsoraiban hallható beszédprodukciókat összevetve azt az eredményt kaptuk, hogy számszerűsíthető különbségek vannak az egyes bemondók és műsorvezetők között, illetve a közszolgálati és a kereskedelmi rádió munkatársainak beszéde között. A kereskedelmi rádió hírolvasói és bemondói gyorsabban beszélnek, mint a közszolgálati rádióé; az előbbiben a hírolvasók artikulációs tempója 14,5-15,7 hang/s, a műsorvezetőké 14,1-16,5; az utóbbiban a hírolvasókat 12,9-13,7 hang/s-os, a műsorvezetőket pedig 12,9-13,1 hang/s-os artikulációs tempó jellemezte (Bóna 2007b). A vizsgálat elvégzése óta a közszolgálati rádió is arculatot váltott, hogy műsorait a fiatalabb korosztálynak is vonzóbbá tegye. Ez a rádióban megszólalókra és beszédprodukciójukra is befolyással van.

... 

A cikk folytatása, illetve a teljes cikk az alábbi linken érhető el:
http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=16

Forrás:
http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/