http://www.beszed.hu

Kutatók szerint olvasás közben a szemünk egy szóban a különböző betűkön akad meg és nem egyenletesen balról jobbra halad, ahogy azt korábban gondolták.

A Southamptom Egyetem kognitív pszichológusa, Simon Liversedge kutatócsoportja egy kifinomult eszköz segítségével azt figyelte meg, hogy az emberek a betűket nézik a szavakban és átlagosan két betű távolságban lévő részekből kombinálják össze azokat. "Az eredmények felhasználásával jobb metodikát lehet kidolgozni a gyerekek olvasás oktatásához, és kezelhetőek válhatnak az olyan olvasási rendellenességek, mint például a diszlexia" - mondta Liversedge, aki az Angol Szövetség a Tudomány Fejlődéséért konferenciáján mutatta be munkáját. - írja a MediPress.

"Azt próbálom megérteni, mi az összefüggés az írott emberi szöveget feldolgozó pszichológiai folyamatok és az olvasás közben megfigyelhető szemmozgások között." - mondta a szakember egy telefonos interjú során. "A kutatók több mint negyven éve tanulmányozzák az olvasás közbeni szemmozgásokat, eddig úgy gondolták, hogy az emberek a két szemükkel ugyanazt a betűt nézik" - mondta Liversedge.

Ennek tanulmányozására Liversedge és kollégái azt mérték, hogy az önkénteseknél olvasás közben hogyan tükröződik vissza szemből az alacsony hullámhosszú infravörös fénysugár. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy pontosan meghatározzák, hol rögzül a szem olvasás közben. Utána azt vizsgálták, miért nem jelentkezik kettős látás, amikor kiragadunk egy betűt, és azt találták, hogy az agy illeszti össze a két különböző szemből jövő képet.

"Korábban mindig azt feltételezték, hogy a két szem tökéletes harmóniában mozog, és csak egyszer áll meg amikor ránézünk egy szóra. Ennek az elképzelésnek az volt ennek az alapja, hogy a kutatók mindig csak az egyik szem mozgását figyelték, feltételezve, hogy a másiké is azonos." - magyarázta a szakember.


Az eredmények sok új információval szolgáltak a szemmozgások tökéletes megértéséhez, és sokkal színesebbé tették a nyelvek megértéséről alkotott képet, amely egy nap hasznos lehet az olvasási problémákkal küzdők számára, tette hozzá Liversedge. "Hogy tökéletesen megértsük mi a nehezen olvasóknál a probléma gyökere, tisztában kell lennünk azzal, hogyan működik a nyelvértés az egészségeseknél" - mondta el.

Forrás:
Stop.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó link(ek)

 

Kapcsolódó könyv(ek)

Sike Valéria - Fülelő CD - A magánhangzók helyesírása

Fülelő CD - A magánhangzók helyesírása

Sike Valéria, vésike, 2006
Gyarmathy Éva - Diszlexia - A specifikus tanítási zavar

Diszlexia - A specifikus tanítási zavar

Gyarmathy Éva, Lélekben Otthon Kiadó, 2007
Még több...
 
↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |