ADHD - Hiperkinetikus szindróma, hiperkinetikus zavar

ADHD - HKZ - HIPERKINETIKUS SZINDRÓMA - HPERKINETIKUS ZAVAR

Figyelemzavar-hiperaktivitás (angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul Hiperkinetikus zavar röv. HKZ).

(Dolgozatomban előforduló kifejezések, melyeket a szindróma bemutatása során használok: hiperkinetikus szindróma, hiperkinetikus zavar (Dr. Gádoros Júlia nyomán) és figyelemzavar hiperaktivitás (Dr Farkas Margit nyomán).

A tünetegyüttes kutatásának tudományos háttere

A hiperaktív gyermekek legrégebbi és egyúttal legismertebb ábrázolása Heinrich Hoffmann: Struwwelpeter [1845] könyvében található. E műben olvasható rövid tanmesék hőse csupa olyan gyermek, aki valamilyen gondot okoz szüleinek. Az egyik történet kis szereplője - Zappel Philipp - a hiperkinetikus szindrómában szenvedő gyermek minden tüneti sajátosságával rendelkezik. Angliában Ireland írta le a súlyos hiperaktivitást [1887]; ezt követően Bourneville [1897]; Still [1902] és Boncour [1905]; valamint Pick [1904] szentelt nagy figyelmet a gyermekkori hiperkinetikus zavarnak

Az elnevezés változásai

Külföldön

Minimális agyi diszfunkció (MCD)
Clements honosította meg 1966-ban a minimális agyi diszfunkció („minimal brain dysfunction") kifejezést. Hatására több európai országban az 1950-es és 1960-as években a hiperkinetikus szindrómát a minimális cerebrális diszfunkció szinonimájaként használták.

Figyelemzavar tünetegyüttes
A nemzetközi orvosi diagnosztikai gyakorlatban az Amerikai Pszichiátriai Társaság által különböző időszakokban kiadott, illetve megújított „Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai kézikönyve" (DSM-II [1968]; DSM-III [1980]; DSM-IV [1994]) a gyermekkori hiperkinetikus reakcióról és figyelemdeficittel járó kórképekről beszél.
Pszichoorganikus szindróma (POS)
Ehrat és Matmüller-Frick magyar fordításban 1993-ban megjelent műve: „A nehezen kezelhető gyermekek (POS)" pszichoorganikus szindrómáról beszél. A szerzők szerint azok a gyermekek tartoznak ide, akiknél a korai szervi-idegrendszeri zavarok miatt mutatkoznak a magatartási zavarok, köztük figyelemzavar is.

Figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar
A DSM-IV-ben [1994] a figyelemhiánnyal járó rendellenesség új néven, mégpedig figyelemhiányos / hiperaktivitás zavar tünetegyüttesként jelenik meg, és a diagnosztikus kritériumok alapján három típust különböztetnek meg: főleg figyelemhiányos, főleg hiperaktív impulzív és az előző kettő sajátosságait egyaránt magába foglaló kombinált típus. A vezető tünetek kiemelésével tehát a DSM-IV szétválasztja a hiperaktivitást és a figyelemzavart, annak alapján, hogy milyen probléma áll a klinikai kép előterében.

Magyarországon

Minimális cerebrális diszfunkció (MCD)
A magyar gyógypedagógiában ezen tüneteket az MCD elnevezéssel illették. Az MCD valójában gyűjtőfogalom: a szindrómával a gyermekek egy meglehetősen heterogén csoportja jellemezhető, akiknek átlagos intelligenciájuk ellenére súlyos magatartási és tanulmányi problémáik vannak, és - legalábbis kezdetben - nincsenek kóros neurológiai eltéréseik.

Pszichoorganikus szindróma (POS)
A „POS" kifejezés inkább a szülők és nem a gyógypedagógus tanárok körében használatos napjainkban is, a diagnosztizálást végző szakértői bizottságok viszonylag rövid ideig használták ezt a terminust. Lényeges utalni arra is, hogy a pszichoorganikus szindróma elrettentően hangzik, egyrészt a pszichózishoz való hasonlósága miatt, másrészt a szindróma kifejezés a laikusok számára komoly problémát jelez. Ugyanakkor ez az egyetlen kifejezés, amely utal az alapproblémára, illetve az ennek nyomán kialakult tünetekre.

Figyelemzavar
Aminek létezik hiperaktivitással kísért és hiperaktivitás nélküli formája.

Hiperkinetikus zavarok (szindrómák)
Európában, így a magyarországi gyermekpszichiátriai és szakértői bizottsági gyakorlatban, valamint a nevelési tanácsadókban a BNO-10 (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) alapján ez a nómenklatúra használatos.

Diagnózis DSM-IV és BNO 10
A diagnózis felállításához segítséget jelent a DSM-IV ( Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders IV.revizíó) feltétel rendszere, mely szerint a diagnózis a figyelmetlenség és a hiperaktivitás összesen 18 tünete közül legalább 6-6 olyan fennállását igényli, melyek az alkalmazkodást jelentősen megzavarják és funkcionális károsodást okoznak több helyzetben is.

A Betegségek Nemzetközi Osztályozásának 10. kiadása szerint:

A hiperkinetikus zavar diagnózisához mindkét fenti csoport (figyelmetlenség, hiperaktivitás és impulzivitás) tünetei szükségesek, és a beosztás a következő:

• F90.0 Az aktivitás és a figyelem zavarai, mely a betegség minden jellegzetes tünetét mutatja (9-9 tünetből legalább 6-6 jelen van),

• F90.1 Hiperkinetikus magatartászavar, melyet akkor alkalmazunk, ha a zavar tünetei mellett a viselkedési zavar diagnosztikai kritériumai is megtalálhatók,

• F90.8 egyéb,

• F90.9 nem meghatározott hiperkinetikus zavarok is jelölhetők.

A hiperkinetikus zavar epidemiológiája

A betegség előfordulási gyakoriságáról szóló adatok nagymértékben az alkalmazott diagnosztikai kategóriáktól, a vizsgált populáció jellegétől, az információ forrásától és a vizsgálati módszertől függnek.  DSM-IV szerint a gyakoriság iskoláskorban 2-5 %-os, míg a BNO kritériumok szerint a gyermekpopuláció 1-3 %-ánál diagnosztizálható a zavar, melyet fiúknál lényegesen gyakrabban találunk, mint lányoknál: az arány hozzávetőlegesen hat az egyhez.

Mi okozza?

Genetikai hajlam: család, iker és adopciós (örökbefogadási) vizsgálatok egyértelműen alátámasztják

Molekuláris genetikai vizsgálatok: egy bizonyos agyi ingerület átvivő anyag, a dopamin transzporter gén sajátosságaira irányították a figyelmet, de specifikus gén (alél) eltérést igazolni mindezidáig nem sikerült.

Az agy anatómiai és funkcionális eltérését vizsgáló eljárások (képalkotó eljárások, funkcionális vizsgálatok) eltérő sajátosságokat találtak a hiperaktivitással küzdő egyének agyában. Ezek a rendkívül költséges, számos módszertani problémát felvető vizsgálatok elsősorban azt támasztják alá, hogy az idegrendszer fejlődési folyamatában található valamilyen eltérés, de ennek ellenére még specifikus, minden ilyen problémával küzdő egyénre jellemző eltérést igazolni nem sikerült.

Neuropszichológiai kutatások a homloklebeny elülső részének (prefrontális kéreg) sajátos működésére irányították a figyelmet, mely elsősorban a homloklebenyhez köthető ún. végrehajtó funkciók (tervezés, szervezés, gátlás, motoros kivitelezés) gyengeségében, a motivációs rendszer (késleltetett jutalom) működési zavarában nyilvánul meg.

Magzati, csecsemő-kisdedkori fejlődés rendellenességei: a fejlődést megzavaró tényezők (pl. magzat fejlődési rendellenességei, szülés körüli oxigén hiányos állapot, intenzív ellátást igénylő állapotok, későbbi idegrendszert érintő betegségek, traumák, stb.) nagymértékben hozzájárulhatnak a genetikai hajlam megjelenéséhez.

Forrás:
Noé Krisztina