http://www.beszed.hu

Bebizonyították, a tanulás unalmas

2011. 06. 04. 00:00
Cimkék: tanulás,
A cikk értéke:
Szászország iskoláiban a gyerekek unalmasnak és örömtelennek élik meg a tanítást - derítették ki az Ulmi Egyetem agykutatói. A jó tanuláshoz ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az önállóság, az öröm, a szociális kötődés és a testmozgás - közölte az eredményekről Manfred Spitzer, az egyetem kutatója a Die Weltnek.

A vizsgálat során 2009 elejétől kezdve két éven át 957 gyermeket kérdeztek ki és figyeltek meg, egyebek között mérték a szívritmusukat. A felmérésbe a szülőket, a tanárokat és a nevelőket is bevonták.

A vizsgálat kimutatta, hogy míg az óvodában és az általános iskolában még gőzerővel együttműködnek a gyerekek, a középiskolában egyre inkább csökken tanulási kedvük. Az unalom tanévről tanévre fokozódik, pedig a gimnáziumban éppoly fontos az öröm a tanulásban, mint az óvodában. Kiderült az is, hogy hiányzik a testmozgás: a gyerekek általában délelőtt intenzíven tanulnak, ilyenkor csekély a lehetőség testmozgásra, holott jót tenne minden reggel egy fél óra gyakorlat.

Spitzer szerint elsősorban a tanárokon múlik a dolog. A teljesítési kényszerből kifolyólag leginkább a tananyagra koncentrálnak, közben szem elől veszítik a gyerekeket. Az agykutató ezen kívül a kis iskolák mellett szállt síkra: ha ugyanis mindenki mindenkit ismer, kevésbé hajlamosak a gyerekek például rongálásra.

http://index.hu/tudomany/brittudosok/2011/06/02/bebizonyitottak_a_tanulas_unalmas/

Forrás:
index.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |