Centrumban a beszéd

Dr. Illés Györgyi igazi reneszánsz ember. Egy olyan rendezvényen ismerkedtünk meg, ahol üzletembereknek és újságíróknak mesélt a beszéd eredetéről, történelemről, költészetről, zenéről, színházról, evolúciós kutatásokról. Energikus, megnyerő, érthető, közvetlen és kedves, humora magával ragadó. Olyan érzésünk volt, mintha mindent tudna, bármire képes lenne választ adni nekünk, mindezt minden túlzás nélkül, egyszerűen tette. Néhány perc múlva nem voltunk managerek, újságírók, hanem egyszerűen: emberek.

Nemrég találkoztunk egy multinacionális cég konferenciáján, ahol előadást tartottál a kommunikációról. Az est háziasszonya nagyon hosszasan mutatott be téged: „színművész, egyetemi tanár, rendező,író, beszédpedagógus, tréner, coach, cégvezető.."

Ez nem jól hangzik...

Miért nem?

Azt mondják, hogy aki túl sok mindenhez ért, semmihez sem ért. Ebben van valami. Itt nyilván kicsit dicsekedni akartak velem, amit egyébként sem szeretek. Ez a sok minden egy irány felé mutat, az emberek közötti közvetlen kommunikáció felé. Persze, minden elemében van igazság. Illetve egyben nincs: egyetemi oktató vagyok, nem egyetemi tanár.

Mindig ilyen szerény vagy?

 Nem vagyok szerény, csak realista.

Mégis szedjük szét ezeket a címeket egyenként. Mi voltál először?

Először színész lettem, húsz évvel ezelőtt végeztem a Színház-és Filmművészeti Egyetemen illetve akkor még Főiskolán, ahol tíz éve vagyok tanár. A mostani évadban döntöttem úgy, hogy most nem folytatom, illetve pihentetem ezt a fajta gyakorlását a szakmának. Persze aki színész, az színész is marad attól függetlenül, mit csinál jelenleg, ez nem lehet kérdés.

Nem játszottál rossz helyeken és nem is rossz szerepeket. Miért ez a hűtlenség?

Nem vagyok hűtlen, a színház számomra szentség, örök szerelem. Csak éppen most úgy érzem, másképp tudom jobban szolgálni, nem úgy, hogy játszom. A játék nem jelentett már örömet számomra és azt tanultam Szinetár Miklóstól, aki az osztályfőnököm volt, hogy abban a pillanatban abba kell hagyni, ha egy kicsit is nyűgnek érzed. Most így éreztem. Ha ez megváltozik, nyilván játszani fogok. Emellett hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan helyen töltöttem majdnem az egész húsz évet, mint a Katona József Színház. Azt a légkört, munka iránti tiszteletet és ízlést nem lehet kiirtani belőlem. Ez segít az egyetemi oktatásban is, amit tíz éve csinálok nagyon nagy örömmel. Legszívesebben mindig ott lennék...

Most, hogy kimondtad a „szogálat" szót, eszembe jutott Molnár Gál Péter kritikája, amit egy Katona József Színház-beli rendezésedről írt és ebben így jellemez téged:" Illés Györgyi színész, kiugró sikerek nélkül azok közül való, akik nélkül nincsen színház. Thália odaadó szolgálója. Értelmes, érzékeny, élénk, életre való"
Egyetértesz?

Büszke vagyok rá.

Ezzel át is eveztünk egy másik területre, a rendezésre.

Ez sem másik terület. Mint tanárnak, minden félévben produkálnom kell vizsgákat a Színművészeti Egyetemen, ez egyfajta rendezés, a felsőbb évfolyamokban már igen komoly munkák, igazi előadások születnek. A Katonában is egy beszédtréning lezárásaként csináltuk meg a Gilgames című előadást, egyszerűen azért, hogy lássuk, hova jutottunk. Ebben Zsámbéki Gábor rengeteget segített, nélküle nem ment volna ilyen jól. A Madách Színházban is volt bemutatóm már, de a cél itt is két tehetséges színész beszéd-kommunikációs fejlesztése volt. Mellesleg lett belőle egy jópofa előadás, ez is jó munka volt nagyon.

Azt a darabot „7X, hétszer" címmel Te is írtad és sikeres volt, bár sajnos nem játszottátok sokáig. Hogyhogy te írtad, miért érezted szükségét az írásnak?

Egész fiatalon több újságban publikáltam verseket, írónak készültem és még mindig úgy képzelem öreg napjaimat, hogy írni fogok. Ezt a darabot egyébként kényszerből írtam, a drámaíró, akit felkértek, megakadt vele. Én pedig próbáltam volna már, mert közeledett a bemutató, így megírtam, elkészültünk. Végülis az enyém volt az ötlet, én tudtam, mit akarok.

És a többi írás? A könyvek?

Azok szakmai művek. Az első könyv, a „Beszéd 1." a színészhallgatóknak és a zeneakadémistáknak szóló beszéd tankönyv. Persze nem csak ők keresik, szerencsére vannak még, akiket érdekel ez a téma, de nem sokan.

A könyv alcíme: „Integrált színészi kommunikáció". Mit értesz ez alatt?

Bár hivatalosan művészi beszédet tanítok, úgy tartom, hogy a színészt csak beszélni megtanítani, kiemelve a többi tevékenységéből, nem lehet. Hírolvasót talán, színészt nem. Az óráimon, amellett, hogy igyekszünk a beszédtechnika tanulására fektetni a hangsúlyt, helyet kap a tánc, ének, zene is, az egész embert igyekszem technikailag fejleszteni, mert a színházban is ennek jelenik meg a varázsa.

És a mesekönyved?

Készen, de még megjelenés előtt van.

Egy ovisoknak és kisiskolásoknak szóló beszédtechnika fejlesztő mesekönyv. Persze kiéltem benne a meseírás iránti szenvedélyemet is.

Eszerint nem látod jónak a helyzetet a gyerekek beszédét illetően?

Elkeserítőnek látom. Létre is hoztam az egyetemen egy beszédtechnika továbbképzést pedagógusoknak, mert ők is keveset tanulnak erről, ezért egyre rosszabb lesz a helyzet az iskolákban. Holott a kicsiket megtanítani jól beszélni sokkal könnyebb, mint egy felnőttet. Sajnos egyelőre ide sem azok a pedagógusok jelentkeznek, akiknek igazán szántam, több szükség lenne a témát jobban ismerő óvónőkre, tanítókra. Most logopédusokkal vagyunk telítve, ami persze nem baj, de még messze van az igazi céltól.

És a Beszédcentrum?

A Beszédcentrum a saját cégem, amit azért hoztam létre, mert sokan érdeklődtek irántam a művész világon kívülről. Az, hogy más jellegű munkákat is csinálok a művészek oktatásán kívül, nem az én találmányom, az élet hozta. Érdekes és fontos volt ezt is megtanulni és belevinni valami frisset, mást, mint amit megszoktak az emberek. Nagyon hálásak azért, hogy nem a szokásos céges tréninget kapják, a „húzzuk ki magunkat és tapsoljuk meg, hogy kisütött a nap!" típusúakat, hanem kreatívabb, nekik szólóbb, jobban használhatóbb technikákat. Vallom, hogy a retorika művészet is, nem csak egzakt tudomány, ennek megfelelően tanítom.
A Beszédcentrumban egyébként helyet kap a gyerek fejlesztés és a profi művészek fejlesztése is. Ezeket soha nem hagyom el. Ezen az úton közelebb kerülök azokhoz, akik szeretnének tanulni ilyesmit, de nem kapnak számukra megfelelő képzést. Több emberhez szól, mint az egyetemi tevékenység, ahol csak egy kiválasztott, szűk csoportot oktathatok.

Mondtad nekem, hogy egy új projekten is gondolkozol, szintén kisgyerekeknek.

Erről még nem szeretnék beszélni. Sok minden kell hozzá, nagyon az elején vagyok.

Lassan itt az ideje, hogy megfogalmazzuk: ki is vagy te tulajdonképpen?

Egy kommunikációt és beszédet kutató és tanító művész, akinek fontos, hogy jól értsük egymást, mi, emberek, kisgyerekkortól életünk végéig, minden területen.

Mire vagy a legbüszkébb?

Nem baj, ha nem a felsoroltakból választok?

Persze, hogy nem, ez egy újabb meglepetés!

A családomra. A férjemre és a gyerekeimre, mert ki tudtunk alakítani egy olyan mikrokörnyezetet magunknak, ahol nem bánt minket ez a fura világ, ahol sajnos nem csak a kommunikációval van baj...

(csébé)