Sérült gyermekek az integráció csapdájában

Az értelmileg sérült gyermekek integrációja azt jelenti, hogy a speciális iskolákból áthelyezik őket az általános iskolába, vagyis ez az integráció az emberi együttélés normális formája.

Tőlünk nyugatra évek óta, sőt évtizedek óta sikeres ez a tanítási forma. Az az iskola, ahol integrált gyermekeket tanítanak, főállású gyógypedagógust kap, aki az ismereti tárgyakból saját, képességeihez és igényeihez szabott tananyagát speciális módszerrel megtanítja. A készségfejlesztő tárgyaknál (rajz, ének, technika) együtt tanulnak ép társaikkal. A tornához van főállású gyógytornászuk, mert a sérült gyermekeknél gyakoriak a mozgásszervi vagy szívproblémák (ha nincs ilyen gond, természetesen együtt tornázik a többiekkel).

2005-ben hasonlóképpen ismertette az integrációt Magyar Bálint oktatási miniszter úr.

De nézzük a magyar példát!

A Speciális Általános Iskolában (régen: kisegítő iskola) 10-14 gyermek van egy osztályban. Az alsó tagozatban a gyógypedagógus mellett gyógypedagógiai asszisztens is működik, aki munkájában segíti. A hangulat a kis létszám miatt és a gyógypedagógus személyiségének köszönhetően családias. Gyógypedagógusnak lenni több, mint bemenni és tanítani egy osztályban. A sérült gyermek önállósága, viselkedése, szeretetigénye más. Itt bizony még negyedikben is előfordul, hogy segíteni kell az öltözködésben, ha kimennek az udvarra. Az sem ritka dolog, hogy a gyógypedagógiai asszisztens folyamatosan jelen van a mosdóban, hogy azok a kezek valóban tiszták legyenek, s a csapok el legyenek zárva mosakodás után.. Az ebédlőben tudják, ki mit szeret, mi az, amit nem lehet erőltetni. Az asztal sem feltétlenül kifogástalan az étkezés után, itt-ott kiloccsan-kipotyog valami a tányérból; de segítenek, s megfogják a kisebbek kezét, ha inog benne a kanál, s összevágják a húst, ha ő nem képes rá. Az étkezési időt nem az óra mutatja, hanem az, hogy a gyermekek befejezték-e az étkezést.

A tanítási órák alatt folyamatos segítséget kap. Ha nehezen megy az írás, a tanár is, az asszisztens is készen áll a segítségre. Az osztályokban nyugalom van. A gyermekek mindegyikről, szinte mindent tudnak, s a szülőkkel folyamatos a személyes kapcsolat.

A gyermekeket nem csúfolják, nem bántják. Persze ez a környezet szegregált (hiszen külön vannak az ép értelmű gyerekektől), de ezen belül minden értük, az ő fejlődésüknek van alárendelve.

De az anyukát, apukát könnyű meggyőzni, hogy vigye a közeli általános iskolába. Hiszen nagy dolog, hogy nem kell a kerület túlsó végébe, a Speciális Iskolába vinni gyermekét; ez bizony nagy könnyebbség.

S a gyermek? Van az iskolában főállású gyógypedagógus, aki mellette van, akihez érzelmileg kötődhet, aki biztos pont abban az idegen világban, ahová került?

A heti két alkalommal odalátogató gyógypedagógus aligha tudja betölteni ezt a szerepet. Az ép gyermekek játéka szabályoktól zsúfolt, amiket ő akkor sem ért meg, ha be akarják vonni a játékba. Itt minden időre megy; tud elég gyorsan öltözködni, kezet mosni, enni-inni? Mi lesz, ha folyamatosan lemarad? Meddig van türelme a társaknak, s mikor kezdik sürgetni, amitől ő persze begörcsöl, s még lassabban mennek a dolgok.

Mi történik azokon az órákon, ahol nincs ott a gyógypedagógus?
"Ez már nem is tanítás, hanem szervezés kérdése" - hangzik el egy konferencián a tanítónő megállapítása. Dicsekedett vagy panaszkodott?

"Tőlünk is integráltak három gyermeket, de annyira szerettek bennünket, hogy néhány hónap múlva visszajöttek hozzánk" (MTV Fogadóóra)

Vidéken megszüntettek egy jól működő speciális osztályt, mert ha járhatnak törvény szerint az általános iskolába, akkor járjanak oda. Budapesten lassan elfogynak a gyermekek a speciális iskolákból, mert az integráció jó ürügy arra, hogy feltöltsük az iskola fogyatkozó létszámát. A szülőknek joga van oda vinni gyermeküket, ahová csak akarják. Joguk van minderről nem tudni.

S a gyermeknek joga van vergődni az integráció csapdájában.

Forrás:
Jeneiné Fenyvesi Erzsébet logopédus
ábécé Egyesület a Gyermekekért elnöke
2006. augusztus 20.